Nemrég járt nálunk a tévé. A találkozás apropója az volt, hogy egyik fiúnk igen szép eredményt ért el a természettudományos diákolimpián: ezüstéremmel tért vissza Tajvanból. Valószínűnek tartom, a szerkesztő szerette volna kicsit bemutatni a családi hátteret: apuka a kémiai egyenletek fölött izzadó gyermeknek megsúgja, mi történik, ha tömény ammóniaoldatba reagens réz-szulfát oldatot öntünk – no és hát persze, ezzel a támogatással nem is csoda, hogy jönnek az eredmények… De sajnos ilyen konkrétan ebben a témában, és a fizikában meg a biológiában sem tudunk már segíteni. És akkor igencsak el kellett gondolkodnunk azon, hogy tényleg: mi is a szerepe a családnak a gyerek sikereinek kibontakozásában?

 

Mondhatjuk, a személyiségét, a hozzáállását jelentős részben mi formáltuk. Talán az önmagával szemben való igényességet. Hozzájárultunk, hogy sok mindent kipróbálhatott, sokféle versenyre eljuthatott. Igazából az ember szülőként néha nem is nagyon látja, mit is ad valójában a gyerekeinek, s azoknak mire is van leginkább szüksége!

 

 

A gyerekeket is megkérdeztük – ugyanis a kamaszok, ha időnként fájdalmasan és élesen is fogalmaznak, néha élesebben is látják a helyzeteket. Arra jutottunk, hogy leginkább a szüleik szeretetére van szükségük, jó otthoni légkörre, amiben élhetnek. Értelmes korlátokra is, amiket egyedül még nem tudnának betartani (ezt ők mondták!). És ami érdekes volt még: nem is annyira a feléjük irányuló szeretet az alapvető, hanem a két szülő egymás iránti szeretete, hogy ezt lássák a gyerekek, mert az otthon levegőjét ez határozza meg. Hogy lássák, a szüleik egy életre szóló szövetségben élnek, hogy a házasságot ugyan nem mindig könnyű kibírni, hiszen két olyannyira különböző ember van benne, de lehet és érdemes kitartani, a problémák elől nem kell elfutni, hanem meg lehet oldani őket, s mindennek talán ők a legnagyobb haszonélvezői.

 

Köztünk is előfordul vitatkozás – ilyenkor rögtön „beszólnak”: „borzasztó, hogy milyen gyerekesen, hülyén viselkedtek”. S erre megnyugszom: nemcsak azért, mert tényleg szépen kellene egymással beszélnünk, hanem mert látom, az üzenet átment, az értéket átvették. Számomra a Házasság világnapja éppen erről: a házasság alapvető értékéről, és ennek továbbadásáról szól. Mert a lényeg, hogy nagyon szeretem a feleségem, soha el nem hagynám, és erre a biztonságos életszövetségre tud épülni a családi életünk, a gyerekeink kibontakozása, a szakmai életünk, a közösségi életünk – többek között itt a NOE-ban is.

 

Dabóczi Ferenc