Mindketten nagycsaládból származunk, mindig több gyereket szerettünk volna, de nem volt konkrét szám. A döntés mindig a következőről szólt, szeretnénk még egy gyereket.
Az első négy után volt 4 év szünet, a 6. után pedig 5 év. A hetediket igazából a nagyok követelték ki, szinte naponta tettek célzást arra, hogy kéne már újra egy kicsi. Nálunk a legnagyobb és a legkisebb között majdnem 19 év korkülönbség van. Azt hiszem, a legkisebbnek nagyon jó dolga van, hogy ennyi nagy szereti, de a nagyokat is irigylik a barátaik, osztálytársaik a kistestvér miatt.
Ha megkérdezik tőlem, hány gyerekünk van, mindig nyolcat mondok. A családi fényképeinken azonban 3,5 éve csak 7 gyerekünk szerepel. Tudom, hogy sok család van, ahol hozzánk hasonlóan hiányzik a fényképekről egy gyerek. Talán ők is megtapasztalják hozzánk hasonlóan, hogy az angyalgyerekünk mégis velünk van, vigyáz ránk odafentről.
A mi "angyalunk", a hetedik gyerekünk, Peti down-szindrómás kisfiú volt. Nem egészen 3 évet töltött velünk, de hihetetlenül sok örömöt adott nekünk ezalatt a rövid idő alatt. Rengeteg szeretetet kaptunk tőle, és adhattunk neki. Bár sokat szenvedett, négy szívműtétje volt, mégis mindig derűs és vidám volt. Azt hiszem, hogy egy fogyatékos kisgyereknek szerencséje van, ha nagycsaládba születik, de a szülei, testvérei is szerencsések, mert olyasmiket tanulhatnak meg tőle, általa, amit nélküle nem tapasztalhatnának meg. A közösen átélt nehézségek is erősíthetik a család összetartozását.
Steinbach család, Budapest
