Nyitólap » KÖZÖSSÉG » SZERVEZETEINK » Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége

 A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének története

A 2001-ben, Csongrádon bejegyzett Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége 2007-ben ünnepelte hivatalos alakulásának hatodik évfordulóját.

Aki azonban ennek a családszövetségnek a világra jöveteléről beszélni akar, jóval korábbi történések bemutatásával kell kezdenie beszámolóját.

Ennek a szép összefogásnak a gondolata bizonyára jóval korábban megfogant azok agyában, akik egyesíteni akarták céljainkat. Azok a határon túli magyar nagycsaládok, akik 1994-ben részt vettek a Nagycsaládosok Országos Egyesülete akkori kongresszusán, már keresték az összefogás lehetőségeit.

A NOE fokozatos erősödésével párhuzamosan egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a budapesti egyesület igyekszik egybe fogni a régió családokért ügyködő szervezeteit. Azokat, akik a magyar nagycsaládért fáradoznak.

A NOE akkori elnök asszonyának vezetésével az első konkrét összefogás 1996-ban történt, amikor a közép-kelet európai családszervezetek vezetői találkoztak Budapesten, és létrehozták a CEE FAMNET nevű hálózatot.

1997-re, fennállásának 10 éves évfordulójára a NOE munkatársai már számos nemzetközi családszervezetben tevékenykedtek, és az egyesület nagy tekintélynek örvendett Magyarországon és külföldön egyaránt.

Ennek a biztos háttérnek tudatában kezdeményezte Benkő Ágota akkori NOE elnök asszony a kárpát-medencei családszervezetek vezetőinek dobogókői összejövetelét. 1998-ban ott találkoztak először a szövetség alapítói.

Még ugyanebben az évben a Gödöllőn rendezett családkongresszuson az anyaországi, az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai családok és nagycsaládok képviselői építgették baráti kapcsolataikat.

1999-ben ugyancsak Dobogókőn folytatódott a Kárpát-medencei Család-szervezetek és Családmozgalmak Szemináriuma. De ebben az évben már két alkalommal: ősszel és tavasszal is találkoztak az alapító tagok.

A 2000-ben szintén Gödöllőre szervezett összejövetelen szinte minden határon túlról érkező magyar családszervezetnek, küldöttségnek saját műsorszáma volt.

Ebben az évben tovább folytatódtak a csapat összekovácsolását, de rendszeresek voltak a küldöttek képzését segítő szemináriumok is. A határon túli családszerveztek vezetői ezeken a találkozókon nemcsak tanultak, önbizalmuk is megnövekedett.

A Határon Túli Magyarok Hivatala, a Transzilvania Karitász Egyesület és a NOE (orosházi, csongrádi, nyíregyházi) képviselőik révén támogatták, segítették, bátorították a határon túli családszervezeti kezdeményezéseket.

A NOE a dokumentumait (az alapszabályzatát, a működési szabályzatát stb.) és a kapcsolatrendszerét is az alakulandó egyesületek, alapítványok rendelkezésére bocsátotta. Egyre másra születtek az új családszervezetek.

A szervezetek küldöttei közben aláírtak egy szándéknyilatkozatot, amelyben elhatározták, hogy szövetségbe tömörülnek. Kidolgozták az új szövetség alapszabályzatát, majd elhatározták, hogy hivatalos keretet adnak az összefogásnak.

2001-ben Csongrádon a bíróságon sikerült bejegyeztetni a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségét (KCsSz). Az akkor csatlakozó családegyesületek rendes tagjai, az alapítványok társult tagjai lettek a szövetségnek.

Közben máshol is összefogások történtek. Zentán megalakult a Vajdasági Nagycsaládosok Szövetsége. Erdélyben, a székelyföldi Nyárádszeredában 2002-ben a magyar családszervezetek fórumot tartottak.

A 2003 őszén megtartott első, tisztújító közgyűlésen az országonként 4-4 küldöttet fogadó közgyűlés visszaválasztotta elnökének Benkő Ágotát, és Csíki Sándor alelnök helyére megválasztotta Krizsán Vilmost.

Közben 2002-ben Pécsen, 2004-ben pedig Debrecenben találkoztak a tagok, tovább ápolták az egyesületek és nagycsaládjaik közti kapcsolataikat az újabb és újabb családkongresszusokon és sok más, közös rendezvényen is.

A Családszövetség pályázati úton szinte minden tagegyesületet sikeresen ellátott számítástechnikai felszerelésekkel, hogy a kapcsolatteremtés még könnyebb legyen. Ennek érdekében levelező listát is létrehoztunk.

A NOE fennállásának 15 éves évfordulóját a Szövetség társult szervezetei is megünnepelték. Többen írásaikkal gazdagították azt az emlékkönyvet, amit a NOE adott ki erre az alkalomra.

Benkő Ágota után a NOE új elnöke Márki László lett, aki szintén támogatta a Szövetség működését, valamint oroszlánrészt vállalt a 2004-ben megalakult Európai Nagycsaládos Szövetség életre hívásában.

A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének több tagszervezete az új európai családszövetségnek is tagja lett. Márki Lászlót, akkori NOE elnököt, az új európai szervezet alelnökévé választotta az alakuló ülésen.

A KCsSz aktivistái közben folyamatosan szervezték a szövetségen belüli találkozókat, tanfolyamokat, táborokat, eszmecseréket. Ezer szállal kötve össze a Kárpát-medence magyar családszervezeteit, családjait.

Tevékenységeikről egyre több információt juttattak el a sajtón keresztül az egyes államok polgáraihoz, önkormányzataihoz, helyi képviselőihez. Nagyon sok helyen jegyeztek be új szervezeteket, amelyek egyre erősödtek.

2005-ben szintén két szemináriumot sikerült szervezni Nagykovácsiban, annak ellenére, hogy egyre nehezebb volt pénzt szerezni ezekre a fontos képzésekre. A közgyűlés újabb két évre bizalmat szavazott vezetőinek.

Ebben az évben egy közös tábort is sikerült megpályázni és lebonyolítani, a kistárkányi egyesület és vezetője, Buzogány Kati jóvoltából. Magyarhoni, erdélyi és felvidéki gyerekek táboroztak együtt Szőlőskén.

Közben magyarországi nagycsaládok nyaraltak folyamatosan Erdélyben és a vajdasági, valamint a csongrádi és az orosházi egyesületek küldöttei is sűrűn találkoztak. Rendezvényeikre kölcsönösen meghívták egymást.

A mozgékony vajdasági nagycsaládosok Erdélybe is eljutottak, ahol főleg Székelyföldön barangoltak. A Kézdivásárhely környékiek Boldizsár Béla vezetésével szintén portyáztak Vajdaságban és Felvidéken egyaránt.

A dobogókői és nagykovácsi szemináriumok után, valamint a csongrádi találkozót követően az orosháziak is sikeresen szervezték meg 2006 tavaszán a Kárpát-medencei Családszervezetek és Családmozgalmak Fórumát.

2006-ban Győrben találkoztak a tagok. Azon a Családkongresszuson, amelyik egyben az Európai Nagycsaládosok Szövetségének harmadik találkozója is volt. A nyári táborban gyerekek találkoztak ezúttal 4 országból.

A csíkszeredai és a nyárádszeredai egyesületek vezetői ez alkalommal nagycsaládjaikkal egyetemben zarándoklat formájában felkeresték a családegyesületeket. A Zarándoklat jó lehetőség volt a családról üzenni társadalmainknak.

2006. őszén Nagykovácsiban, 2007 tavaszán Adán tartott szemináriumot a KCsSz.

2007. októberben tisztújító közgyűlésen a Szövetség elnöke Török Iván, alelnöke Dánél Sándor lett.

A Szövetségnek mindig biztos támogatója volt a HTMH, esetenként az Illyés Alapítvány és lehetőségei szerint kezdettől fogva a NOE. Ez utóbbi nem csak a legfontosabb infrastrukturális segítséget, hanem tagjai révén sok társadalmi munkával is segített.

 


Utoljára módosítva: 2010. március 12. 17:04
Belépés
e-mail cím:
jelszó:
Regisztráció »
hirdetések
Partnereink
Támogatóink
Kedvezményt adnak
Ajánljuk



© Nagycsaládosok Országos Egyesülete Adatvédelmi tájékoztató Jogi tájékoztató Impresszum
KERESÉS