Május első vasárnapja az édesanyáké, május utolsó vasárnapja a gyerekeké – ideális keret egy szép tavaszi hónapnak. Gondolataimat Gyermeknap estéjén kezdtem el megfogalmazni, de ez csak indításnak kellett, hogy elgondolkodhassak azon, milyen jó is volt, amikor még itthon nyüzsgött minden gyerek, amikor Gyermeknapon a tányérjuk mellé tehettük a kis ajándékot.
Párommal most már csak ketten vagyunk itthon, a négy gyerekünk négyfelé lakik, dolgozik, személyesen ritkábban találkozunk, de szerencsére a technika (e-mail, mobiltelefon, skype) sokat segít a kapcsolattartásban. És ugyan már igazán nem mondhatni őket gyereknek, hiszen 1975-ben, 77-ben, 78-ban és 85-ben születtek, de azért mi továbbra is, minden évben, legalább egy SMS-ben köszöntjük őket Gyermeknapon, hiszen számunkra ők mindig a „gyerekek”, akik bár megnőttek, kirepültek, családot alapítottak, mégis …. és ez így van jól.
Idén a „kicsi” (- még „csak” 25 éves fiatalember) éppen itthon volt, így őt – a nosztalgia kedvéért egy lufival is meg tudtuk lepni (meg is lepődött, de örült neki). És igaz, hogy viccesen szokták megköszönni (például egy ilyen :-) jellel), hogy a Gyermeknapon gondolunk rájuk, azért örülnek neki, mert kicsit visszaviszi őket a gyerekkorukba.
Már esett szó arról, hogy ünnepeljük az édesanyákat, a gyermekeket – akkor most hadd említsem meg, hogy a gyerekeink nem szoktak elfeledkezni a család harmadik alkotóeleméről, az édesapáról sem, köszönteni szokták őt Apák Napján (amit Magyarországon június harmadik vasárnapján tartanak). Sajnos ez még közel sem olyan elfogadott ünnep, mint a másik kettő, pedig ismerjük a szponzorokat népszerűsítő szöveget : „…… nélküle nem jöhetett volna létre.” Igazán megérdemlik az édesapák is, hogy legyen egy „napjuk”. Nagy igazság van azon a kis hűtőmágnesen, amelyiket a párom kapta az egyik gyerekünktől: „Apa mindenki lehet, de az édesapa ritka kincs!” Azért manapság már nem is olyan ritka.
Jó látni, hogy sok fiatal (és kevésbé fiatal) apuka milyen lelkesen és hozzáértően foglalkozik a kicsi gyerekével. Szerencsére az én gyerekeimnek is ilyen édesapa jutott (vagy ők választották maguknak? – vagy én választottam jól nekik? – ki tudja), és bár abban az időben, amikor ők voltak kicsik, még feltűnő volt, ha egy apa nagyon sokat foglalkozott a gyerekeivel – mi ezt már akkor is így tartottuk természetesnek, hiszen a gyerekek kettőnk közös szándékából születtek.
Gondolataimat a Gyermeknap indította el, de ez csak indítás volt ahhoz, hogy elgondolkodhassak szülőn, gyereken, családon – magunkon - és azon, hogy milyen jó családban élni, milyen sok örömöt (és persze tagadhatatlanul gondot is,) jelent gyermekeket nevelni. Én ma is nagyon örülök annak, hogy sok-sok évvel ezelőtt (júliusban lesz a 40. házassági évfordulónk) a párommal úgy terveztük, hogy legalább három gyerekünk lesz.
Aztán tervmódosítást hajtottunk végre :-)
Mosonmagyaróvár
