A család egy biztos hátteret jelent, ahol harmonikus, elégedett módon élnek együtt felnőttek és gyermekek. A mi családunk is tökéletes példa erre, ahol hatan testvérként nőttünk ill. növünk fel. A szeretet, ill. azok az értékek, amit a családból meríthetünk az egész életünkre óriási kihatással vannak, és ezt a későbbiekben semmi sem pótolhatja. Minden tevékenységünket, tudatalattinkat végighatják ezek az értékek. Már számtalanszor hallottam vissza, miszerint a cselekedeteimben tükröződik az, hogy nagycsaládban nőttem fel. Biztos vagyok benne, hogy aki hasonló körülmények között nevelkedett vagy még nevelkedik, ő is hordozza magában mindezeket. Azon gyermek - akinek megadatott egy vagy akár több testvére is - egészen máshogy áll az embertársaihoz. Mindez jelentkezik a türelemben, a humánus szemléletben, a testvériségben, az egymásra odafigyelésben, a másik iránti törődésben, és az elfogadásban is. Ezeket az értékeket az élet során nagyon nehéz tudatosan megtanulni, éppen ezért szerencsések vagyunk, hiszen nekünk nap mint nap részünk van ezekben.

A házasságot sajnos manapság egyre inkább félvállról veszik, sokan nincsenek is igazán tisztában azzal, hogy mi a különbség a házasság és az együttélés intézménye között, és milyen lelki töltést tud adni. Csupán a papír tesz különbséget – cseng olykor vissza a fülembe másoktól. Pedig a házasság egy életre szóló kapcsolat, két szerető szív záloga. Ez a szentség többletet visz két ember életébe, komolyságot, elkötelezettséget, örök hűséget biztosít a másik fél iránt. A Szüleimen a mai napig tapasztalom és érzem, hogy milyen értékeket hordoz ez a kapcsolat és mennyire mélyrehatóak a gyökerei, még így több mint 30 év házasságban együttöltött évek után is, ezáltal tökéletes példát mutatva számunkra. Nehéz idők mindenki életében előfordulnak, de a szeretet és az egymás iránti tisztelet, a közös küzdelem, a tudatalatti összetartó erő, valamint az idővel megszépülő emlékek segítenek megtartani a család egységét.
Gyermekvállalás terén a fiatalok egyre bátortalanabbak, mivel a jelenlegi társadalmi körülmények nem könnyítik meg az életüket. De a gyermekek a jövő zálogai, amit nem szabad elfelejtenünk. Azokat az értékeket, amiket a saját családunkban mi is megkapunk a Szülőktől, a testvérektől, azt nekünk is tovább kell adnunk nemzedékről nemzedékre, így alkotva egy teljességet.
Véleményem szerint a nagycsaládok irányelvei közé tartozik az is, hogy elfogadtassák más kívülállókkal is a több gyermeket nevelő családmintát. Ezzel jó példát mutatva, hogy ne úgy tekintsenek rájuk, mint akik felelőtlenül vállalták ezt az életformát. Sajnos a mai társadalomban ez nem mindenki számára elfogadott tény, amit saját bőrünkön is nem egyszer tapasztalunk.
Habár anyagilag nem kifizetődő főállású anyának lenni, és sok lemondással is jár, de az az érzés, amit a gyerekek és a család nyújtani tud - úgy gondolom - mindenért kárpótolja a szülőket.
dr.
Budaörs










































