Születésem pillanatától kezdve nagycsaládban élek, mint ahogy szüleim is így voltak ezzel. Édesanyám 5 lánytestvér, Édesapám 4 lánytestvére és 2 fiútestvér társaságában nőtt fel, ez egyben azt is jelenti, hogy sok unokával rendelkeznek a nagyszüleim mindkét családban. Ami engem illet, 3 testvérem van, 2 nővérem: Réka (25) és Adri (24), és egy öcsém: Ferike (11).

 

 

Szeretem a családomat. Ezen nemcsak a szüleimet és a testvéreimet értem, hanem a nagynénéimet, nagybátyáimat, az unokatestvéreimet, az ő gyereküket, a másod-unokatestvéreimet is. Mindenkit. Lehet, hogy nem mondom mindenkinek a családban azt a mondatot, hogy „Szeretlek.”, de attól ez így van. Lehet, hogy a viselkedésemből néha nem ez jön le (gondolok például egy kissé elfajuló vitára testvéreimmel, szüleimmel), de attól még szeretem őket, mivel Ők a családom. Egy átlagos nagycsalád, de én is ide tartozom. Tudom, hogy ők is szeretnek, és rájuk bármikor bármiben támaszkodhatok, ha szükségem van rá. A nagycsaládi szeretetet, elfogadást, és mindent, amit ebben a légkörben „megtanultam” (ha sokszor nem is tudatosan), én is tovább fogom adni a gyermekeimnek. Olyan ajándékot fognak tőlem kapni, amit én is megkaptam, de egy egyke nem kaphat meg se karácsonyra, se születésnapra: a nagycsaládot.

Az utóbbi években jöttem, rá hogy mennyire fontos számomra a családom. Sok a vita, sok a gond, mint mindenhol. De nem szabad a negatív dolgokkal törődni, mindig látni kell a pozitív dolgokat, mert így lehetünk részesei az élet szépségeinek. A család szeretetet ad, támaszt, biztonságot nyújt, megismerteti az összetartás-összetartozás érzését, a barátokat is magában rejti és sorolhatnám még hosszú ideig. A nagycsalád légköre az, amelyben érdemes élni. Örülök annak, hogy kamaszkorom vége fele egyik pillanatról a másikra rádöbbentem erre.

Zárszóként idézni szeretnék. Úgy gondolom, hogy ez a legtalálóbb idézet:

 

“A család azt jelenti, hogy megosztjuk egymással a hibáinkat, a tökéletlenségeinket és az érzéseinket, miközben nem szűnünk meg szeretni egymást. De, még ha szeretet árad belőlünk, akkor sem vagyunk mindig szeretetre méltók. Ha pedig nem vagyunk tökéletesek, lényeges, hogy meg tudjuk bocsátani önmagunknak és másoknak. Azután másnap reggel elölről kezdünk mindent. Olyan folyamat ez, mint a bimbó nyílása. Virágzás, virulás és virágba borulás.”

(Bernie Siegel)