Magunkról: A mi nagy családunk élete úgy alakult, hogy majdnem pontosan 3 évenként 4 gyerekünk született. A párom közben befejezte az orvosi egyetemet, Summa cum Laude diplomázott, azonnal visszament a mentőkhöz dolgozni, ahol a Pest Megyei Mentőszervezet főorvosaként dolgozott egészen 2005-ig, amikor a regionális felosztást kezdték szervezni. A Közép-Magyarországi Régió vezetésére már nem akart pályázni, hanem az addigi helyettesét javasolta a maga helyére. Most már ő is otthon éli a nyugdíjasok kevésbé kötött életét, de sajnos nem egészen egészséges.

 

Gyerekeink közül Anna, a legidősebb 24 évesen ment férjhez; náluk vannak az UNOKÁK: három gyönyörű kislány. A következő, Endre informatikus, az ELTE rendszergazdálkodásában dolgozik, "öreg legény". Eszter nekivágott az orvosinak, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit, így most az ELTE biológia szakán koptatja az egyetem padjait. Kristóf, a második házasságot kötött gyerekünk: idén júniusban volt az esküvőjük. Ők is osztálytársak voltak a középiskolában, mint mi Attilával.

 

Hála Istennek, gyerekeink szeretik és mindenben segítik egymást. Munkahelyemen, még a házasságkötésem előtt, sokszor volt téma közöttünk, míg túlóráztunk, hogy mennyire felelős döntés a gyerekvállalás? Nos, azt hiszem - azon túl, hogy minden egyes gyerek izgalmas, kibontandó ajándéka a jó Istennek - racionális érvet is tudok mondani a nagy család mellett: Mire mi, az öreg szülők, kidőlünk mellőlük, az ő életük éppen az összefogás, összedolgozni tudás révén biztosabb alapokon áll, mint az olyan egyedüli gyerekeké, akikre esetleg nagy vagyont tudnak hagyni szüleik, de abból az ilyen - finoman szólva is változékony - gazdasági környezet pillanatok alatt ki tudja forgatni őket, s akkor nincs olyan kapcsolati /mondjuk ki: szeretet-/háló, amely fenntarthatná őket.

 

Minden Olvasónak sok szívbéli örömet kívánok a saját családja körében!

 

Dr. Győryné Ágnes
Budapest