Én egyke vagyok, nincsen testvérem. Amikor kislányként kérdezték tőlem, hány gyermeket szeretnék, azt válaszoltam, hogy nyolcat. Olyan magától értetődő volt, hogy ne legyen egyedül a gyerekem, mert bár nekem mindenem megvolt, mégis örökké hiányzott a másik, aki testem és vérem. Így már kicsiként tudtam, hogy én nagycsaládos leszek, mert anyának születtem.
Sokat gondolkoztam azon: mit is írhatnék röviden a mi családunkról, ami legjobban kifejez minket. Egy kép jutott eszembe, s azt hiszem, ez az, ami leginkább kifejezi, mit jelent nekem a mi családunk. Egy sziget vagyunk: a béke és biztonság gyönyörű szigete. 10 éve kötöttünk ki ide: férjem két nagy fiával és én a három kisebb gyermekkel. Megérkeztünk a viharok és szelek űzte hajóinkkal, hoztuk benne mindenünket. Közös építkezésbe fogtunk. Mindannyian tudtuk, hogy ennek a szigetnek nagyon erősnek kell lennie, mert az élet tengere nem mindig lágy hullámzás. És tudtuk azt is, hogy ez itt a mi helyünk, innen már nem akarunk tovább menni. Olyannak építjük hát, amilyennek mi szeretnénk: nagynak, otthonosnak, vidámnak. Majd megszületett legkisebbünk, Luca, és így lett teljessé az életünk. A szigetünkről két újonnan épült erős hajó már elindult, bontogatja a vitorláit a harmadik is. Féltő, de mégis boldog szívvel engedtük útjukra őket. Van egy békés kikötőnk is, ide mindig visszavárjuk őket; viharok esetére pedig világítótornyot állítottunk, hogy mindig lássanak minket, és vissza találjanak erőt gyűjteni, feltöltődni, velünk lenni.
Varga Judit
Kiskunhalas
