Nyitólap » ÉRTÉK » HELYI SZÖVETSÉG

 

 

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete európai tevékenysége révén ismerkedett meg egy Németországban már több éve igen sikeres kezdeményezéssel, a „Helyi szövetség a családért” mozgalommal. Ennek lényege, hogy a népességcsökkenés megállítása, ill. a foglalkoztatás növelése érdekében települési szinten szervezett összefogással segítse a gyermekes családok életének jobbítását, a helyi munkavállalást, a munka és a magánélet összebékítését, a családok számára nyújtott szolgáltatások jobb minőségét, a közösségi élet fejlesztését és még sok más célt, a helyi igények függvényében. Ez a mozgalom – amely elsősorban összefogásra, együttműködésre, közös gondolkodásra és szervezésre, nem pedig sok pénzre alapul - jól illeszkedik a NOE értékrendjébe és tevékenységébe, ezért elhatároztuk, hogy Magyarországon kezdeményezői leszünk a mozgalom elterjesztésének. (A német helyi szövetségekről részletesebb információt a http://www.lokale-buendnisse-fuer-familie.de oldalon lehet találni.)

E cél érdekében – az Adenauer Alapítvány támogatásával – 2008 májusában, a Nemzetközi Családnap alkalmából nemzetközi konferenciát rendeztünk, ahol helyi szövetségekben dolgozó német előadók segítségével mutattuk be a mozgalmat. Idén szeretnénk folytatni a megkezdett munkát, és az önkormányzatok szélesebb körének is bemutatni a programot abban a reményben, hogy lesznek olyan települések, amelyek csatlakoznak, és a mozgalom ténylegesen elindulhat Magyarországon. Úgy látjuk, hogy az ország, s ezen belül a családok helyzete most különösen indokolja, hogy a megkezdett utat folytassuk, sőt minél erőteljesebben szorgalmazzuk a helyi szövetségek alakulását. Meggyőződésünk, hogy a helyi szövetségek a válság enyhítésében is jelentős szerepet tudnának betölteni.

Örömünkre szolgál, hogy vannak hazai települések, amelyek máris nagyon sokat tesznek a családok érdekében. E jó példákat szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni és követendő példaként a többi település elé tárni abban a reményben, hogy Magyarországon is megteremtődhet a helyi szövetségek hálózata.

A 2009-es konferencia képei ide kattintva tekinthetők meg.

2010. július 14-én a Parlament Főrendiházi termében rendeztük meg a Helyi Szövetség a Családokért harmadik konferenciáját.

A Népesedés Világnapjához kapcsolódó rendezvényen osztottuk ki a 2010. év Családbarát Önkormányzat díjait. 2010-ben négy önkormányzat - Budapest II. kerület, Érd, Farmos, Hódmezővásárhely - kapta a rangos elismerést. A részletes indoklások itt olvashatók.

Az eseményről készült híradások a csatolt anyagokban, a rendezvényről készült képek pedig  ide kattintva tekinthetők meg.


Utoljára módosítva: 2010. augusztus 30. 12:34

Az oldalhoz kapcsolódó letölthető anyagok:
Családbarát önkormányzat díj a II. kerületnek (2010. augusztus 6.)
Tápszentmiklóson az idei évben is könnyebb lesz az iskolatáska (2010. augusztus 8.)
Mozgalom indult a népességfogyás megállítására (2010. július 14.)
Négy önkormányzat kapott családbarát díjat az idén (2010. július 14.)
Középpontban a családok fontossága (2010. július 14.)
Mozgalom indult a népességfogyás megállítására - InfoRádió (2010. július 14.)
Helyi Szövetség a családért - konferencia a Parlamentben (2010. július 14.)
Családbarát Önkormányzat díjban részesült Hódmezővásárhely (2010. július 14.)
Családbarát díjat kapott Hódmezővásárhely (2010. július 14.)
Állásfoglalás a családbarát városokért (2009. november)
Szombathy Márta előadáésa a VÁTI konferencián (2009. november)
Kormos Zsuzsa előadása a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában (2009. október)
Lokálpatrióta program Pusztavámon
Otthon Segítünk Alapítvány a családokért
A PeMeTeCsaTa felmérése
Sopron, a családbarát önkormányzat
Nőbarát Szentendre
Szolnok a családokért
Családbarát Tápszentmiklós
A thüringiai Szociális, Család- és Egészségügyi Minisztérium megbízottjának előadása
Helyi Szövetség Kronachban
Helyi Szövetség Jena városában
Kormosné Debreceni Zsuzsa (NOE) előadása
Kovács József polgármester úr (Tápszentmiklós) előadása
Cikk a Helyi Szövetségről a Magyar Hírlapban
Vastaps a Parlamentben
A PeMeTeCsaTa ismertető füzete
Tápszentmiklós polgármesterének levele
Tájékoztató füzet

Ide kattintva tudja letölteni a pdf olvasót
Belépés
e-mail cím:
jelszó:
Regisztráció »
hirdetések
Partnereink
Támogatóink
Kedvezményt adnak
Ajánljuk



© Nagycsaládosok Országos Egyesülete Adatvédelmi tájékoztató Jogi tájékoztató Impresszum
KERESÉS