Nagy család = nagy élet. Még akkor is, ha nem él nagy lábon az ember. Mindenekelőtt nagy zaj és nagy nyüzsgés. Leginkább egy méhkaptárhoz hasonlít: folyamatos zümmögés mellett ki-bejárnak a gyerekek, reggeltől estig. És hozzák a történeteket. Keresztbe-kasul röpködnek a mondatok. Izgatott döngicsélés napjában huszonötször. Az „anyakirálynő” estére már csak megértően lengeti csápjait.
Vagy mesélhetnék a tízliteres fazékban főzött vasárnapi húslevesről, a negyven palacsintáról (ami legtöbbször csak huszonöt, jó vastagra sütve), vagy az egyszervolt száz fasírozottról (mert azóta csak „egybefasírtot” sütök). „Jaj, már megint egy hadseregre főztem!” sóhajtok fel gyakran bosszankodva, aztán estére kiderül, hogy ami egy hadseregnek elég volna, az a sáskáknak semmi. Ilyenkor szokta mondani a férjem, hogy „Inkább ruháználak benneteket, mint etetnélek!”
Vagy a viccekről, amik hétszer gyűrűznek át otthonunkon: Matyi mondja Bálintnak, Bálint mondja Sárinak, Sári mondja Tamarának, Tamara mondja Tominak, Tomi mondja Mamának, Mama mondja Apának, Apa mondja: „Most már aztán elég legyen! – És még hozzáteszi a Két bors ökröcske mesefordulatával: „Nehogy aztán nehéz legyen!”
Vagy amikor rossz hír van, és mindenki egyszerre szeppen meg, és csendesedik el egy kis időre… Mekkora nagy csend hét ember csendje! Arra gondoltam a minap, hát hol is valósulhatna meg jobban, maradéktalanabbul az „Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal” isteni parancsa, mint egy ilyen „kis” családban … És ha megvalósul, akkor lesz a család igazán család, legyen kicsi, vagy nagy.
„Az egész család?!” – hallom nemegyszer kamasz gyerekeim rémült hangját, amikor valami közös kiruccanásról van szó. A mellékelt fotón ugye, nem látszik semmi e vonakodásból? Barátunk fényképezőgépe elé állva a gyereksereg összezárt: „Mi vagyunk a Geröly-család.” – mintha ez lenne az arcukra írva. A Geröly-család legfiatalabb nemzedéke, teszem hozzá én. A Jövendő – hízelgek magamnak.
Mi, „öregek” lemaradtunk a képről. Lemaradunk lassan mindenhonnan. Ez már csak így van! – nyugtatom magam. Mert egy ilyen nagycsaládban felfokozva, felgyorsulva zajlik az élet. A dupla fordulatszám pedig megviseli a kerekeket. Na de, ahogy tágabb családunk egy tagja mondta: „Ti akartátok!” – Magánügy!
„Na és, lesz még?” – kérdik úton útfélen. Amikor már tizedszerre hallottam ezt a kérdést, incselkedve visszaszóltam: „Nekem már van ÖT! NEKED lesz még?!
Kedves egy- és kétgyerekes anyukák és apukák: Lesz még?
Gerölyné Kenéz Lilla, Budapest
Utoljára módosítva: 2009. október 2. 12:57
