Nyitólap » ÉRTÉK » ÜZENET » 2008. június

 

Pár hét híján, hogy tíz éve ismerkedtem meg feleségemmel, és tíz éve, hogy gondtalan agglegényből hirtelen kétgyermekes apuka lettem. Akkor sokan mondták, hogy bolondságot csináltam, én ma azt üzenem nekik, hogy jól döntöttem.
Három évvel később megszületett közös kislányunk, akkor sokan mondták, hogy majd elhanyagolom, kevésbé fogom szeretni a „másik” kettőt. Megint úgy érzem, hogy rájuk cáfoltam, nekem van egy fiam és két lányom.
Most, tíz év elteltével, büszkén nézek a gyerekeimre és szeretettel feleségemre. Ők voltak, akik mindig mögöttem álltak, akkor is, amikor végigköltöztük a fél országot, mivel mindig új helyőrségbe helyeztek.
 
 
Az idei év az, amikor tíz év után újra kétgyerekes apuka vagyok. A kisfiam, aki 21 éves és magasságban már „vitatkozunk”, hivatásos tűzoltó lett Baján és elköltözött tőlünk. Mégis büszkén álltam a bemutatójukon, és ő büszkén mondta: „Nézd apu, ez az én kocsim, ez az én felszerelésem.”
Ősszel már csak hétvégi apuka leszek, nagylányom középiskolába megy, ő is Bajára. Nehéz őt is elengedni, hiszen annyi jó iskola van Pécsett. Ő azt mondta: „Nekem ez tetszik, hiszen Te is ide jártál.”.
A kicsi ősszel elkezdi az iskolát, és ahogy rohan az idő, hamarosan ő is elmegy itthonról.
Pár év és ketten maradunk párommal, ám ha hazajönnek, újra együtt leszünk, mi és a gyerekeink.
 
 
 
 
Tóth Csaba
Pécsi Nagycsaládosok Egyesülete

Utoljára módosítva: 2008. június 3. 07:53
Belépés
e-mail cím:
jelszó:
Regisztráció »
hirdetések
Partnereink
Támogatóink
Kedvezményt adnak
Ajánljuk



© Nagycsaládosok Országos Egyesülete Adatvédelmi tájékoztató Jogi tájékoztató Impresszum
KERESÉS